A Metalwolf Fémipari és Kereskedelmi Kft. 1991-ben alakult meg, 12 fővel kezdtünk bele a munkába.
Ekkor még acélszerkezeteket gyártottunk, majd úgy hozta az élet, hogy 1993-ban Hollandiában, megismertünk egy családi vállalkozást, ahol traktorokat és különféle mezőgazdasági munkagépeket újítottak fel.

Innen jött az ötlet, és 1993-ban  elkezdtük  a mezőgazdasági talajművelő gépek gyártását. Burgonyaszedő gépekkel kezdtük kisgazdaságoknak, majd kombinátorokat és tárcsás boronákat kezdtünk gyártani a hazai piacra. Saját tulajdonú székhelyünk van, ahol a cég folyamatosan növekszik.
Jelenleg 24 ember dolgozik a kft-nél, fő tevékenységünk a mezőgazdasági talajművelő gépek gyártása és forgalmazása .
A termékcsoportok gépeit, az erőgépek teljesítményéhez illeszkedően, többféle művelési szélességben gyártunk. Évről évre bővülő termékkörrel állunk vevőink és az érdeklődők rendelkezésére, és nem csak géptípusban, hanem munkaszélességben is igyekeztünk bővíteni kínálatunkat. Legfőbb vásárlóink kis- és a közepes gazdálkodók, köreikben a legnépszerűbbek a Metalwolf eszközök.

 

Mint láthatják, igen széles a palettánk, de a gyakorlati tapasztalat az, hogy sokszor akad valami, amit a gazdálkodó szeretne rajtuk módosítani. Kis cég révén nagyon rugalmasan tudjuk kezelni az egyedi igényeket, bármilyen egyedi és speciális kívánságot is megtervezünk és legyártunk megrendelőinknek. Ha nem egyedi tervezésű gépről van szó, akkor igyekszünk átlagosan 3-5 hét alatt mindenkit kiszolgálni. A megadott árban természetesen a kiszállítás díja is benne foglaltatik. Termékeinkre garanciát is biztosítunk.

 

Büszkék vagyunk arra, hogy rengeteg visszatérő vásárlónk van, számunkra fontos, hogy a bizalom töretlen maradjon! Az értékesítés jelentős része viszonteladóinkon keresztül bonyolódik, de szívesen fogadunk minden megkeresést, legyen az írásban vagy személyesen géderlaki székhelyünkön.
Összefoglalva: Aki kiváló minőségű magyar gyártású munkaeszközzel szeretné művelni földjeit, az a Metalwolf Kft-nél jó helyen jár!

CÍMÜNK

6334 Géderlak, Tavasz u. 12.

TELEFON

06-78/517-070

EMAIL

info@metalwolf.hu

ADÓSZÁM

10658879-2-03